2019. április 16., kedd

2 éves a blog!


Sziasztok!

Tegnapelőtt éppen nézegettem a molyos karcaimat, amikor felbukkant a tavalyi születésnapos posztom. Bevallom, teljesen elfelejtettem, hogy ma ünnepli a blog a második születésnapját, csak annyi rémlett, hogy április, de ennél bővebb nem. Mindenesetre ennek a szerencsés véletlennek köszönhetően felfrissült a memóriám. Nagyon gyorsan szalad az idő, tavaly ilyenkor Olaszországban "nyaraltam", emlékszem már napokkal előtte megírtam a posztot, és időzítettem, hogy ne ott kelljen ilyenekkel babrálnom. 

Az elmúlt egy év alatt sok minden változott, de még több dolog nem. Sajnos jóval kevesebbet írtam, mint előtte, június, július és augusztus eléggé vérszegény volt, szeptemberben újra megjött a kedvem, aztán idén februártól ismét leredukálódott a havi posztok száma három-négyre. Igazából nem akkora baj ez se, mert inkább kevesebb legyen, minthogy erőltessem. Vannak szakaszok, amikor egyszerűen nincs hangulatom leülni, és írni, míg máskor ez természetesen megy. December sikerült a legproduktívabbra, akkor ugyanis tizennyolc poszt került ki.

A könyves ízlésem is mennyit változott! Megkedveltem a contemporary könyveket, próbálok nyílni a sci-fi felé, több klasszikust és sima fikciót (csak nekem lesz mindig fickó a fikcióból? Valamiért olyan nehézkesen akar összejönni a betűrend.) próbálok olvasni. Temérdek könyvről, és szerzőről megváltozott a véleményem. Egyik barátom rendszeresen viccelődik azzal, hogy egy éve még óriási Sarah J. Maas fan voltam, ma meg már ki lehetne kergetni a műveivel. Tényleg érdekes időutazásnak tehetem ki magam, ha megnézem például az ACOWAR blogposztomat, ahol anno terjengősen ömlengtem róla, ma pedig már csak a fejemet fogom és nevetek. De így jártam pl. V. E. Schwabbal is, vagy, hogy egy könyvet említsek, A bronzlovassal. Változunk, és ez így jó. 

Egy éve még javában benne voltam a könyvrendelős hangulatomban, ez szeptemberben változott meg, amikor is elhatároztam, hogy addig nem veszek új (azaz olvasatlan) könyvet, amíg a jelenleg meglévőek közül mindet el nem olvastam. Azóta még nem osztottam meg, hogy állok, de most jó alkalomnak találtam, hogy számokkal traktáljalak titeket:

2018. szeptemberében negyvenhét olvasatlanom volt, most már csak tizennyolc. Tizenhármat kiolvastam, tizenhatot pedig eladtam. Lehetne jobb az arány, de én ezt is előrelépésnek tekintem, ugyanis új olvasatlanokat nem vettem hozzá. Amikor megálmodtam ezt az ötletet, könnyítésként megadtam, hogy a tizenhetedik elolvasott könyv után vehetek egy olvasatlant, ehhez még négy könyv hiányzik, és nagyon bele kell húznom, mivel kinéztem magamnak a Kirkét, amit a Könyvfesztiválon meg szeretnék venni, de csak akkor fogom, ha teljesítem a kritériumot. 

Decemberben pedig hiátusra mentem Instagramon, és nem hinném, hogy a közeljövőben visszatérek, bevallom őszintén, nem hiányzik. Azt az időt, amit a képek komponálásra, szerkesztésére, de legfőképpen a fölösleges képnézegetésre fektettem, inkább olvasásra fordítom. (Ezért nincs a mostani értékelős posztoknál kép a könyvről.) 

A végén pedig megosztanám az ebben az egy évben keletkezett legnépszerűbb öt posztot:

5. Kedvenc borítóim (még szavazás is van a lap alján, nagyon fancy voltam)
4. The Wicked Deep (ennek nagyon-nagyon örülök, ugyanis imádtam ezt a könyvet + szerintem remek kis kollázst csináltam hozzá)

Tök érdekes egyébként (lehet, csak nekem), hogy szeptember-októberben voltak a legnépszerűbb posztok. Ennek mondjuk kettő oka is lehet, egyrészt idén jóval kevesebbet posztoltam, másrészt pedig január környékén abbahagytam a Facebookos csoportokban való osztogatást. Hasonlóan, mint az Instagramos esetnél, itt is sok időt vett el, és azt inkább olvasásra fordítanám. 

Személyes kedvencem pedig egy novemberi poszt volt: Tippek olvasási válság idejére. Nagyon jól esett megírni, már régóta érett bennem. 

A blog dizájnja is megér egy említést. Szeptember óta van meg a mostani, de annyira tetszik még mindig, hogy nem is gondolkozok váltáson. Nem tökéletes (például jó lenne, ha be tudnám állítani, hogy a linkek színe másmilyen legyen, de nem jöttem rá, mivel HTML-s sablon, nem sima Bloggeres), de szerintem esztétikus. 

Végezetül pedig szeretném megköszönni Nektek, hogy kitartotok mellettem, remélem továbbra is visszatértek ide! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése