2018. október 2., kedd

Kedvenc borítóim


Sziasztok!

Prológuson borítómániás hetet tartunk, szóval aki még több csodás borítót szeretne látni, nézegesse a Facebook oldalunkat (katt IDE). Elsőként azok közül válogattam, amelyek megvannak a polcomon, hisz csak úgy kiválasztani 10 favoritot elég nehéz (mondjuk inkább így: lehetetlen) feladat lenne. Így is sokáig töprengtem, hogy miket rakjak bele ebbe a válogatásba. S bármennyire is szerettem volna, nem tudtam sorrendbe rakni őket, mindegyik másért első helyezett. Na, de elég is a szószaporításból, vágjunk bele! 

Fortunately, the Milk /Neil Gaiman/


Igen, kicsit gyerekes, de nekem nagyon bejön a látvány-, és színvilága! Instant jókedvre derít a narancssárga és sárga kombinációja. A történet is maga a cukiság. Sajnos a magyar kiadás nem illusztrált, de ez pont az a könyv, amit még a kezdőbbek is nagyon jól megértenek, szóval hajrá!

The Sword of Summer /Rick Riordan/


Amikor először kézbe fogtam, majdnem lehidaltam. (Jó, attól is, hogy limitált kiadást kaptam, de az másik lapra tartozik.) Mint fentebb is említettem, imádom a belevaló színkombinációkat, itt ráadásul az egyik kedvenc színem - kék - is szerepel, szóval első látásra szerelem volt. És nem, nem Kurt Cobain van rajta, csak Magnus. A könyvben is utaltak rá egyébként, hogy mennyire hasonlít Kurtre, szóval pont illik rá. 

Az essexi kígyó /Sarah Perry/


Maga az elegancia ez a borító. Éppúgy, mint a könyv is. Ha a zöld szín rajta van egy borítón, rossz dolog már nem történhet (na jó, de... ha esetleg rikító zöldet raktak volna rá, azt nem díjaztam volna annyira).

Stalking Jack the Ripper /Kerri Maniscalco/


Szintén egy zöld szépség. Bár nem vagyok híve az alakábrázolásnak a borítókon, ez igencsak szépre sikeredett, amin persze csak segít az angol épületek megjelenítése.

Hunted /Meagan Spooner/


Van valami nyugtató ezen a képen, hisz akárhányszor ránézek, csökken a stressz-szintem. Az arany-ezüst-smaragdzöld keveredése eszméletlen, s hiába egyszerűbb kinézetű, bőven elég. Ékes példája a kevesebb néha több alapigazságnak. 

Wild Beauty /Anne-Marie McLemore/


Aki a virágokat szereti, rossz ember nem lehet... Aki virágokat rak a borítóra, az pedig még jobb ember, mert könyvmolyok millióit teszi boldoggá. És képzeljétek, nem elég, hogy ilyen csodaszép, még dombornyomott is!

Flame in the Mist /Renée Ahdieh/


Mindent imádok rajta. A fekete hátteret, a narancssárga főnixet, az ezüst címet és a lila virágokat/dobóeszközöket. Ráadásul ez utóbbiak átmenetét is igen ügyesen oldották meg.

Múzsa /Jessie Burton/


Szerintem nem fogtok csodálkozni, ha azt mondom, hogy a elsősorban a borító miatt vettem meg ezt a könyvet. Persze a sztori is érdekel történelmi regény lévén, de azért elsődleges szerepet a külseje játszott. Nem is tudom mit emeljek ki rajta, egyszerűen annyira részletgazdag, hogy semmit nem tudok kiválasztani, minden csodás.

Rebel of the Sands trilógia /Alwynn Hamilton/


Ezek a színek! Isten áldja a borítótervezőt, igazi tehetség. A sivatagi táj, az épület, meg a szélei - egyszerűen tökéletesek. Nagyon sajnálom, hogy a magyar kiadások nem ezeket a kinézeteket kapták meg.

Shadow and Bone trilógia /Leigh Bardugo/


Mostanában nagyon divatosak lettek a márványos dolgok, amit én teljes mértékben meg tudok érteni, hiszen eleganciát tud sugározni bárminek. Tehát nem lehet kétséges, hogy ez a trilógia is helyet kap a mai posztomban, záróakkordként. Ráadásul a belsejük is igen igényes, tartalmaznak fejezetdíszeket is.

Most pedig egy kis játékra invitállak titeket! Szavazzátok meg a számotokra legszebb borítót, nagyon kíváncsi leszek, hogy melyik fog győzedelmeskedni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése