2018. június 14., csütörtök

Mini könyvértékelések #12 - Pratchett a köbön

Most Terry Pratchett nagyon-nagyon hosszú sorozatának, a Korongvilágnak az első három részét értékeltem röviden.

Széltoló 1.: megismerkedünk a Koronggal, az összevisszasággal és a kuszasággal, amik kéz a kézben járnak. 

Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A'Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemültektől hemzsegő Korongvilág… Kard és varázslat. Bárd és kacagás. Kalandok a világ pereméig – és még annál is tovább!

Vannak könyvek, amelyeknél érzed, hogy tetszeni fognak. Mintha neked íródtak volna, és áldod a napot, amikor rászántad magad, hogy kézbe vedd. No, nekem ilyen ez a Korongvilág ciklus. Akkor mégis miért csak 4 csillag, kérdezhetnétek. Mert tudom, hogy jobb lesz, és ez még csak a felszíne annak, amit a tarsolyában tartogat ez a világ. Már az első oldalakon éreztem a kötődést, olyan érzésem volt, ami már rég. Furcsa és egyszerre remek. A beígért nevetés nem maradt el, az első pár oldaltól kezdve már vihogtam a poénokon. Imádom a karaktereket, a legeslegjobb része volt a könyvnek, amikor a párbeszédeiket olvashattam. Kiemelném a “fényképezőgépben” ülő démont, illetve az összes olyan karaktert, aminek nem kéne tudnia beszélni, de ebben a világban mégis beszélnek. Ezeken nevettem a legjobban, fergetegesek voltak! Széltoló és Kétvirág nagyon dinamikus párost alkotott, szinte egymás ellentétei, az egyik egy folyton izguló, a másik pedig egy mindig optimista, kíváncsi személyiség. 
Ami miatt le kellett vonnom egy csillagot, az a történet kuszasága, illetve az esetleges unalmas részek. Néha nem tudtam, hogy mi a bánat folyik, idegesített, hogy el kellett menni a karaktereinktől, de aztán szerencsére hamar visszatértünk. 
Erős kezdet volt, tudom, hogy némely alsorozatot jobban fogok kedvelni, mint másikakat, de azért is végigmegyek az egész sorozaton. Ráadásul sorban. Mert én már csak ilyen szabálytartó vagyok. 
Utóirat: miért nem lehet nekem is Poggyászom? Csökkentené az utazások okozta stressz-szintet.
~
~
Széltoló 2.: hőseink küldetést kapnak, és most is folyton a halál torkából menekülnek meg.

Nagy A'Tuin, a Korongvilágot hátán cipelő csillagteknőc az egyetlen lény kerek e világon, aki pontosan tudja, hová tart. Hamarosan a Korong varázslói is megtudják, és akkor kezdhetnek csak igazán aggódni… A világot katasztrófa fenyegeti, s az egyetlen ember, aki megmenthetné, Széltoló, egy meglehetősen kétes hírű és gyáva varázsló, aki eltűnt. Állítólag legutóbb a Peremről lezuhanni látták egy négyszemű turista társaságában… A legmókásabb és legszokatlanabb fantasy történet az egész galaxisban. (Vagy bármely más galaxisban.)




Hiába imádom Széltolót, Kétvirágot, és a Poggyászt, még mindig nem érte el azt a hatást, amire számítottam volna. Vicces volt persze, de ebben is voltak részek, ahol unatkoztam. Hőseink most is csöbörből vödörbe esnek, de ezúttal akad egy küldetésük is (legalábbis Széltolónak, a többiek meg hűségesen követik). Emiatt végre van követhető cselekményszálunk is, viszont még mindig úgy vagyok vele, hogy olyan sok minden történik, hogy mire becsuktam a könyvet, el is felejtettem a felét. A párbeszédek ezúttal is sziporkázóak, élvezet volt olvasni őket.
~
~
Boszorkányok 1.: először találkozunk Wiharvész Anyóval, egy új kedvenc karakterrel. 

Bilét Donát, a varázsló élete utolsó cselekedeteként – mielőtt a Halál csontkezével megkocogtatta volna a vállát – mágusbotját egy nyolcadik fiú nyolcadik fiára hagyta. Hímsoviniszta kollégái szempontjából sajnálatos módon elfelejtette azonban előtte ellenőrizni a kisbaba nemét…
Már nagyon vártam a Boszorkányok alsorozat első részét, sejtettem, hogy jobban fog tetszeni, mint a Széltolós. Ebben igazam lett, bár még mindig nem imádtam annyira, mint szerettem volna, s ennek az volt az oka, hogy kevés volt Wiharvész Anyóból! Annyira megszerettem ezt a karaktert, hogy alig várom a hatodik részt, amiben végre ő lesz főszerepben, meg a két másik boszi, akik ebben nem is szerepeltek. Hihetetlenül színes személyiség, mindig nevettem a viselkedésén, meg a beszédén. Na, meg a Főrektor úrral való dinamikájuk, haláli. Szóval roppant módon élveztem azokat a részeket, amikor ő volt porondon, viszont sajnos nem volt elég. Eszk a főszereplő, akit igazából se nem kedvelek, se nem utálok, abszolút neutrális érzelmeim vannak vele szemben. 
A Láthatatlan Egyetem érdekes helyszín, leginkább a könyvtár vonzott, tele veszélyes könyvekkel és egy orangután könyvtárossal. 
A feminista vonásai meg nagyon tetszettek. 
Kicsit most pihentetem a Korongvilágot, de nem sokáig, mert viszket a tenyerem egy kis Mort után.
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése