2018. március 30., péntek

Riordan-a-thon guide


Sziasztok!

Tegnap megígértem, hogy mára hozok egy Riordan-a-thon guide posztot, és itt is vagyok! Mivel még csak tavaly fedeztem fel az író könyveit, kezdő fangirlnek vallom magam, de azért elég sok mindent elolvastam már róla és sorozatairól, így azoknak szeretnék most egy kicsit segíteni, akiknek még idegenek a szerző könyvei.

AJÁNLOTT OLVASÁSI SORREND

Percy Jackson és az olimposziak / Percy Jackson and the Olympians


Ha Riordan olvasásra adja valaki a fejét, akkor mindenképpen a Percy Jackson és az olimposziak című sorozattal kezdjen, mivel szinte az összes többi könyve erre épül rá. Ez a pentalógia a görög mitológiát tárja az olvasók elé, humoros köntösbe bújtatva. Négy kiegészítő kötettel rendelkezik, ebből csupán kettő jelent meg magyarul, a Percy Jackson és a görög istenek és a Percy Jackson görög hősei. 

Az Olimposz hősei / The Heroes of Olympus


Ez az öt rész igazából a Percy Jackson folytatása, ugyanis Az utolsó olimposzi után pár hónappal kezdődik Az elveszett hős. Az utolsó, a The Blood of Olympus még nem jelent meg magyarul, elméletileg idén várható. Itt már nem csak egyetlen szemszögből olvashatjuk a történteket, ugyanis sok új főszereplő kerül a képbe, köztük rómaiak is, így tehát megismerkedhetünk a római mitológiával is. Csupán egyetlen kiegészítő rész van, a The Demigod Diaries, amelyben négy rövid történetet olvashatunk. 

The Trials of Apollo


Bár ennek az első része egy évvel később jelent meg, mint az eggyel lentebb említetté (Magnus Chase), többen is azt ajánlják, hogy ezzel folytassuk a Riordan olvasási lázat, ugyanis ez egy szintén görög mitológiával foglalkozó pentalógia. Illetve, olvastam valahol, hogy a Magnus Chase-ben kisebb spoilerek találhatóak erre a sorozatra. A harmadik rész idén májusban fog megjelenni. Kiegészítő kötetből csupán egy van, a Camp-Half Blood Confidential.

Magnus Chase and the Gods of Asgard


Túllépve a görög és római mitológián, eljutottunk az északihoz! Ugyanis ebben a trilógiában megismerhetjük a vikingek mítoszait és legendáit. De nem veszünk végleg búcsút hőn szeretett szereplőinktől, ugyanis Annabeth biztos, hogy felbukkan valamelyik részben.  Egy kiegészítő kötet már megjelent, egy pedig idén októberben fog, az eddigi legszebb borítójú az összes companion könyv közül, ez pedig nem más, mint a 9 From the Nine Worlds

Kane-krónikák / The Kane Chronicles


Bár ez is ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az összes többi sorozata, ennél abszolút mindegy, hogy mikor olvassa az ember, ugyanis nem épül semelyik másik könyvre, illetve erre sem épül semmi (eddig legalábbis), hiszen ez egyiptomi mitológiával foglalkozik. Magyarul idén májusban fog megjelenni a zárókötet. Három kiegészítő kötet van hozzá, abból egy, a Brooklyn House Magician's Manual idén májusban fog csak kijönni. A Demigods and Magicians három crossover történetet tartalmaz, amelyben Percy, Annatbeth, Sadie és Carter találkozik. Ebből egy novella biztos, hogy benne lesz a harmadik magyar kötetben. Egyébként nekem a Heroes of Olympus box-setem valamely köteteiben bónuszként benne vannak ezek a kis sztorik. 

Ha meghoztam a kedveteket egy kis Riordan olvasáshoz, akkor gyertek, csatlakozzatok az olvasási maraton molyos zónájába, ahol minden információt közlök majd. Illetve, ha még szeretnétek bővebben olvasni a maratonról, akkor kattintsatok IDE.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése