2018. március 31., szombat

2018-as book haul 1/4


Sziasztok!

Végre, végre, végre! Eljött hát ez a pillanat is, amikor megosztom, hogy miket szereztem be az elmúlt három hónapban! Nos, eredetileg azért döntöttem a ritkább book haul bejegyzések mellett, merthogy úgy is megfogadtam, hogy kevesebb könyvet veszek. HAHAHA. Most őszintén, márciusban több könyvet vettem, mint egész évben 2016-ban. De mentségemre szóljon, mindig sikerült kifognom valamilyen ellenállhatatlan akciót. Nos, akkor kezdjünk is neki, mert ez hosszú lesz!

JANUÁR

Ez elég kis szolid hónap volt, ugyanis az ötből hármat recenzióra kaptam, így csak kettőt vásároltam. Ami még szuperebb, hogy ebből már mindegyiket olvastam, és mindről készült is blogposzt, EZEN az oldalon meg tudjátok találni. Úgy emlékszem, mindre öt, vagy minimum négy és fél csillagot adtam, tehát tényleg sikeresnek könyvelhetem el a januárt.

FEBRUÁR

Na, itt már megkezdődött az ámokfutás. A felső sorban lévő két szélsőt recenzióra kaptam, a középső pedig a februári Book a Sloth Club dobozban volt. De az alatta lévő hatra már nincs kifogásom, mind bookdepositorys fogás. Egyszer valami bekattant nálam, és rájöttem, hogy nekem nem kellenek a magyar Sarah J. Maas könyvek, inkább megveszem őket angolul. Így le is csaptam erre a háromra, elég jó áron voltak. Az ACOTARt, és a Queen of Shadowst már olvastam, de hamarosan sort kerítek egy nagy újraolvasásra. Rendeltem egy Riordant is, hogy legyen utánpótlásom, ha befejezném a jelenlegi sorozatomat. A mellette lévő Adam Silvera könyv pedig viszonylag spontán volt, már régóta kíváncsi vagyok a könyveire, így miért ne alapon beugrott a kosárba. A One Dark Throne-t pedig a Three Dark Crowns elolvasása után rögtön meg is rendeltem, persze azóta még nem került sorra, mert miért is. Itt az olvasottság aránya: 3/9. Egyedül az Eleanorról van már blogposzt, azt ITT meg tudjátok csekkolni, ha szeretnétek. 

MÁRCIUS

Erre nincs mentség... elszaladt velem a ló, ez hétszentség. Hadd magyarázzam a bizonyítványom: a The Hazel Woodot a márciusi BASC dobozban kaptam, a két Terry Pratchett könyvet a Delta Vision 50%-os akciójában zsebeltem be, a Shadow and Bone box-setet a Bookdepos 10%-os kuponnal, amire alapból volt jó pár százalék így is, a többi meg szerencsés halászások eredménye. Szinte sose szoktam egész sorozatot megvenni egyszerre, azonban Zsebiék annyira imádják a Rebel of the Sands trilógiát, hogy bevarázsolódtak a kosaramba. Ékkövei lettek a polcomnak, az már szent! Olyan csodaszépen csillognak a napfényben, te atya ég, valami meseszép. A két Pratchettre már régóta fájt a fogam, csak vártam az akciót, és most végre az enyémek lehettek. Olyan kis aranyos pici méretűek! Ezzel szemben a The Cruel Prince akkora mint a ház. Na, meg elég súlyos is... Örülök, mert a felső sorban lévő jobb oldali három könyvvel növekedett a keménytáblás gyűjteményem, ugyanis én ritkábban szoktam olyanokat venni, mivel jóval drágábbak. De most nem tudtam ellenállni, meg szerencsére a Daughter of the Pirate King csak duológia, így nem kell egy vagyont ráköltenem. Persze akkor majd nem fogok örülni, amikor végzek a második résszel, és még olvasnék többet. Meg kell még említenem a box-setet, ugyanis álomszép kiadásról van szó. Egyrészt, van benne egy óriási térkép, másrészt pedig a könyvek is mesésen festenek. Térképek, fejezetdíszek, minden, ami szemnek ingere. Majd, ha olvasom őket, tuti posztolok egy csomó képet róluk Instagramon és Facebookon is. Az olvasottsági arány itt a legsiralmasabb, 0/13, de mondjuk érthető, hisz nagy részük nem rég érkezett meg, s ha láttátok az unboxingomat a Prológus instastoryjában, akkor tudjátok, hogy a legtöbb egyszerre jött meg.

Nem nagyon akarom magamban realizálni, hogy három hónap alatt mennyi könyv gyűlt össze, úgy érzem, jobb a békesség. Most jelenleg három könyvet várok még, aztán egy darabig most már tényleg nagyon visszafogom magam. Könyvfesztiválon nem tervezek semmit se venni, most csak az élményért, és az emberekért fogok ellátogatni. De aztán ki tudja, milyen könyvek fognak bevándorolni a kezembe. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése