2018. február 14., szerda

Februári magyar Book a Sloth Club unboxing


Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben szeretném bemutatni a februári magyar BASC dobozt, amelynek a témája a mágikus lények voltak! Ebben a hónapban először magyar doboz mellett angolt is lehetett vásárolni, és innentől is lehet számítani erre az új opcióra. A bejegyzés spoileres lesz, tehát csak az nyissa meg, aki vagy nem rendelt, de kíváncsi, vagy pedig már megkapta a sajátját. 


Az nem volt meglepetés, hogy lesz a dobozban párnahuzat, mivel kaptunk egy kis sneak peeket az előző hónapban, gondolkodtam is, hogy vajon milyen irányba fognak elmenni. Reméltem, hogy nem egy könyvre fókuszálnak - konkrétan attól tartottam, hogy a Trónok harca valahogyan ide is becsusszan -, de szerencsére nem lett megalapozott a félelmem. Sokkal jobb lett a megoldás így, hiszen melyik könyvmoly nem kedveli a vicces idézeteket, no meg az unikornisokat? Hétvégén első dolgom lesz venni hozzá egy párnát, hogy használatba is tudjam venni. 


Kaptunk egy Dobbys bögrét is, ami már fel is került a könyvespolcomra könyvjelzőtartóként. Nem vagyok se tea-, se kávéfogyasztó, így inkább ilyen módon fogom felhasználni. Nagyon tetszetős a kép és a szöveg is. 


Két könyvjelzőt is találtam a dobozban, az egyik konkrétan a könyvben volt, hiszen ahhoz készítették. A mellette lévő sellős - csikóhalas darabon egyből megakadt a szemem, gyönyörűek a színei és maguk a motívumok is. 


Még a fentieken kívül van a dobozban egy csomag robbanós cukorka nyalókával, egy furkászos kulcstartó, ami irtó cuki, és egy rózsaarany főnixtoll alakú toll. Utóbbi valami eszméletlen szép, imádom azt az árnyalatot, és ráadásul nagyon szép vékonyan fog. Egy hátránya, hogy kicsit kényelmetlen tartani. A képen pedig az összefoglaló lapot láthatjátok, ezt Prológus társam, So-So tervezte, szerintem remekül fest! Illetve még egy exkluzív előszó is belekerült, ami a BASC dobozon kívül csak Thaiföldön jelent meg. 

Na, de nem is húzom tovább a szót, következzék a könyv! 


Nagyon örültem ennek a választásnak, ugyanis amikor megtudtam, hogy megjelenik, egyből várólistára tettem. Német regényről van szó egyébként, egy trilógia első része - ez utóbbi információ nagyon meglepett, azt hittem, hogy csak önálló kötet. Kis kedvcsinálónak beillesztem a fülszöveget:
Furia Faerfax a könyvek világában él. Nem csoda hát, hogy minden idejét a családi birtok hatalmas könyvtárában tölti. De ez a könyvtára különbözik az összes többitől: tele van különleges lényekkel és mágiával. De a legnagyobb titkot birtokába csak a könyvmágusok juthatnak. Furiának eltökélt szándéka, hogy ő is könyvmágus legyen. Ám ehhez meg kell találnia a lelki könyvét. De aztán a bátyját elrabolják, és Furiának ez mindennél fontosabbá válik. Hogy testvérét megmentse Libropolisba, a könyvkereskedések városába kell mennie. Számtalan veszéllyel kell szembenéznie, ám Furia rendületlenül küzd nemcsak testvéréért, hanem saját álmaiért.
Könyvtár, könyvmágus? Kell ennél több egy könyvmolynak? Ráadásul a borítója is szemgyönyörködtető, így biztos éke lesz a könyvespolcoknak. Így pedig már a könyvjelző is érthető, hisz Libropolis a könyvkereskedések városa a regényben. 


Összességében én nagyon elégedett vagyok ezzel a csomaggal, minden egyes darabot praktikusnak találtam, biztos használni fogom őket. Kedvencem egyértelműen a párnahuzat lett (nyilván a könyv után csak), mivel imádom feldobni a szobám díszpárnákkal. Mindegyik kép jó minőségűre sikeredett, ki lett küszöbölve az előző havi probléma. Abszolút pozitív véleménnyel csuktam be a dobozt, és kíváncsian várom, hogy a jövőben mivel rukkolnak elő.

Nagyon szépen köszönöm a dobozt a Book a Sloth Club csapatának! Ha ti is szeretnétek rendelni, első alkalommal 10%-al olcsóbban tudjátok megtenni, ha a PROLOGUS10 kódot használjátok. Még tudtok rendelni mindkét márciusi dobozból EZEN az oldalon. A magyar téma az Ötórai tea, az angol pedig: Welcome to Wonderland

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése