2018. január 17., szerda

Top 5 Wednesday #39


Sziasztok!

Mielőtt elkezdtem volna írni a bejegyzést, azt gondoltam, hogy de jó lesz, végre kiélhetem a könyvszidalmazós énemet, de ez a tervem elég hamar dugába dőlt, mivel A) hogy szidjak egy olyan könyvet, amire nem is emlékszem, B) kiderült, hogy elég sok olyan könyvre sem emlékszem, amit márpedig imádtam/szerettem. Sorrendet most nem tudtam felállítani, úgyhogy ahogy eszembe jutottak, meg ahogy helyesnek láttam sorba rakni őket, úgy lettek. 


Agatha Christie néhány könyve

Mielőtt még mindenki a szívéhez kap, nem, nem utálom a könyveit, sőt. Mindegyiket olvastam már, így nehéz fejben tartani a kb. 90 különféle szcenárióját, tehát természetes, hogy jó párra rászállt az elfeledettség köde. De ennek ellenére vannak olyanok, amiket szerintem soha az életben nem fogok elfelejteni, annyira beleivódott az agyamba, pl. A ferde ház, Három  vak egér, Az Ackroyd-gyilkosság, Halál a Níluson, Tíz kicsi néger.


Galaxis Útikalauz stopposoknak-trilógia 

Ezzel a sorozattal bajban vagyok... egyrészt szerettem, másrészt viszont már akkor se tudtam, mi értelme, és ez sok év elteltével is így van. Sőt, a helyzet romlott, mivel az első részen kívül a többi olyan nagy homályban van, hogy az félelmetes. Mondjuk nehezebb visszaadni az abszurd, fura, szinte értelmetlen cselekményű könyveket. Megvan a törülköző, Marvin, meg Martin Freeman, pontosabban akit ő játszott a filmben (még a szereplő neve se ugrik be), aztán ennyivel kifújt.


Narnia Krónikái

Imádom ezt a sorozatot, de bevallom, nagyjából semmi nem ugrik be róla, csak az a három rész, amiből film is van. De a többi négy? Ha rajtam múlna, akár csillámpónik is ugrálhatnának benne, arra se emlékeznék. Mentségemre szóljon, hogy 2011-ben olvastam őket, ami ugye nem mostanában volt. Ezért döntöttem úgy, hogy idén újraolvasom az egészet, s ehhez csatlakozik Évi is, úgyhogy féljenek a Narnia könyvek, mert jövünk!


Üvegtrón sorozat

Az Üvegtrón első és második részét egyszer már újra kellett olvasnom, hogy folytathassam egy év után A tűz örökösével, de most valahogy nincs kedvem újraolvasni mind a négyet, hogy továbbmenjek a Viharok birodalmára. Nem tudom, valamiért nem ragadnak meg a cselekmények, pedig ez az egyik kedvenc sorozatom. Szóval a megoldás az lesz, hogy elolvasok spoileres értékeléseket, vagy összefoglalókat és reménykedem, hogy minden visszaáll a helyére.


A mennyország várhat

Úgy emlékszem, hogy ezt is szerettem, de őszintén megvallom, hogy semmire nem emlékszem belőle, csak egyetlenegy jelenetre, ami a legelején történt - mert azon majdnem megpukkadtam a nevetéstől. A moly szerint 2012-ben olvastam és négy csillagot kapott rá.

A következő hét témája: olyan könyvek, amelyeket vagy utáltál vagy csak okésak voltak, viszont rengeteg dolgot, kérdést felvetnek.
ITT pedig megtalálhatjátok a többi résztvevő írását. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése