2017. december 21., csütörtök

Mini könyvértékelések #8


Vannak olyan könyvek amelyek nem érintenek meg annyira, hogy egy egész bejegyzést szenteljek nekik, vagy pedig egy sorozat sokadik részei, így nem tudnék olyan sokat írni róluk spoiler mentesen. Ekkor veszem igénybe a mini könyvértékelés opciót, ami egy középút a rengeteg szöveg és az említés hiánya között.

Az első az Álomrablók (A hollófiúk #2). 

Nekem ez kicsit kevésbé tetszett, mint a bevezető kötet. Ennek pedig az oka a címében rejlik: álomrablás. Alapjáraton imádom az olyan könyveket, amikbe bele van szőve az álom valamilyen formában (lsd. Silber trilógia), viszont ennél a történetnél én nem éreztem beleillőnek. Nekem már sok, hogy keresik Glendowert és még az álmok miatt is történnek kavarások. Igaz, hogy, ha csak az lenne, akkor nem is lenne 4 részes a sorozat. Mindenesetre az nem volt szimpatikus, hogy most a nyomozás nagyon háttérbe szorult, s vele együtt Gansey is. Ennek a kötetnek egyertelműen Ronan a húzóereje, aminek örültem is, meg nem is. Örültem, mert érdekel a karaktere, szerettem megismerni, viszont az már nem volt ínyemre, hogy vele együtt jött Kavinsky is a “csomagban”. Karaktert ennyire már rég utáltam, mint őt. Blue-t és családját továbbra is imádom, és minden percét élveztem, amikor róluk olvastam. Adam most folytatta az előző kötet végén elkezdett “engem senki nem ért meg” mentalitását, ami végülis igaz, de végül már irritált a fafejűsége. Noahból olyan keveset kaptunk, én róla szeretnék még többet olvasni. Amik még borzasztóan untattak, azok az autóversenyes részek voltak. Általában mindig azoknál tartottam egy kis szünetet. Összességében megint egy egyedi könyvet kaptam, de remélem a következő kötettel újra szerelembe lobbanok. Félreértés ne essen, most is együtt izgultam a szereplőkkel, de az 5 csillagot sajnos nem tudom megadni.
~
~
A második pedig a Dash és Lily - Kihívások könyve.

Én is, mint sokan mások, a karácsony miatt olvastam el. Azonban amit vártam, azt nem kaptam meg tőle – nem tett hozzá semmit a hangulatomhoz. Viszont kaptam helyette egy imádnivaló karaktert, ugyanis nagyon megszerettem Dash-t. Könyvmoly, imádja a szavak etimológiáját, szeret egyedül lenni, utálja a tömeget, szarkasztikus, mogorva – nem kicsit magamra ismertem benne. Az ő részeit élveztem a leginkább, annyit nevettem! Viszont Lily… sokszor kitéptem volna a hajam tőle. A végén már szerethetőbb volt, de addig megőrjített. Hiába 16-17 éves (nem tudom mennyi, nem derült ki), néha olyan megnyilatkozásai voltak, amik inkább egy 9 éveshez illettek volna. A többi szereplőt se tudtam hova tenni, az elvileg imádnivaló nagyapa a végletekig irritált, Bumi volt az egyetlen, akit talán kedvelhetőnek találtam.
A noteszes dolog érdekes volt, tetszett a megvalósítása is. Hihetetlen, igen, de hát YA könyvtől nem is vártam mást. Bejöttek a filozofálgatások is, bár néha sok volt már, kicsit túltolták. Ami még pozitívum, hogy tényleg sokat nevettem, a Boriszos jelenet óriási volt.
Összességében egy egyszer olvasható, szórakoztató könyvet olvashattam. Lehet, hogy megpróbálkozom a második részével is, kíváncsi vagyok milyen irányba vitték el.
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése