2017. október 9., hétfő

Az álmok első könyve

Ez vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. 

Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

Amióta megtudtam, hogy Kerstinnek megjelent egy újabb könyve, egyből fel is került a várólistámra. Aztán telt-múlt az idő, közben a második rész is megjelent, de én még nem kerítettem sort rá. Az utolsó lökést végül a Noémival megalapított Bilingual Readers’ Book Club (ezentúl BRBC) adta meg, hiszen keresgéltünk olyan könyvet, amit mindketten szívesen elolvasnánk, és akkor bukkantam erre. Őszintén szólva egy picit féltem, mert az írónő előző trilógiájában idegesítettek a főbb szereplők. Szerencsére ahogy forgattam a lapokat, úgy csökkent a félelmem, mivel szinte mindegyik karaktert megkedveltem. 

Liv, a főszereplőnk vett le elsőként a lábamról, mert egy igencsak érdeklődő, irodalmat kedvelő 15 éves lányról beszélhetünk, aki imádja a rejtélyeket, és lételeme a nyomozás. A húga, Mia is pozitív csalódást okozott, és abszolút úgy érzem, hogyha az ő karaktere benn lett volna az Időtlen szerelem trilógiában, akkor biztos kifigurázta volna Gwent, mivel Mia utálja a nyáladzást, nem bírja elviselni amikor a lányok meggárgyulnak a bizonyos fiú jelenléteben. Nagyon megnézném, ahogy kaparja a falat, hallgatva Gwen ostobaságait. Egyszóval egy belevaló, ami a szívén, az a száján lány. A szüleik közül csak az anyukát ismerhetjük meg behatóbban, mivel elváltak, és vele maradtak. Egy irodalom professzorról van szó, aki egyfolytában költözik, attól függ, hogy éppen hol kapott állást. Így kerülnek jómadaraink Angliába, azon belül is Londonba. Az anyjuk egyébként nagyon menő arc, nemhogy visszafogja, hanem bátorítja Livet a bulizásra, mondván, hogy az ő korában ő már túl volt mindenen. Menőnek a közvélemény tartaná, én kicsit meglepődtem rajta, persze vicces volt. A családhoz tartozik még a dadus, Lottie is, aki - mivel már nincs kit babusgatni - főz, takarít, mivel Ann-nek nincs ideje. Ennek köszönhetően a testvérpár szívéhez közel áll, talán annyira, mint saját édesanyjuk - ami valamennyire érthető is, hiszen mindig ő volt velük, őneki mondhatták el legelőször a gondjaikat. Látszik is, hogy annyira nem szoros az anya-lánya kapocs. 

Aztán van nekünk egy négy főből álló “fiú banda”, ami úgy érzem elég jól menő felállás mostanság a YA könyvekben. Szívesen olvasnék már egy olyan könyvet, ahol a lány csapatba csatlakozik egy fiú. Nem mintha bánnám, mivel őszintén szólva én imádok olyanokról olvasni, akiket először csak messziről tekintek meg, s akkor rejtélyesnek és megfoghatatlannak tartok, aztán, ahogy belekerül a főszereplő lány a csapatba, úgy tudok meg egyre többet és többet (lsd. A hollófiúk). Van nekünk egy Graysonunk, akit egy védelmező bátyként tudnék jellemezni. Aztán jön Henry, aki intelligens, és humoros, Arthur a főnök, akiért szinte minden lány epekedik, s végül Jasper, aki szimplán buta. A hollófiúkkal ellentétben itt nem kedveltem meg az összes srácot, csupán Graysont (de őt nagyon-nagyon - mondhatni egy kisebb crush alakult ki iránta), illetve Henryt, akinek nagyon jól áll a versek idézgetése. Arthur és Jasper pedig az eleje óta unszimpatikus volt számomra, előbbi a mesterkéltségével, utóbbi pedig azért, mert olyan egyszerű, mint a bot. 

A történet alapja rendkívül érdekfeszítő, mindig is vonzottak az álmok, szeretek álmodni, aztán visszagondolni rájuk (feltéve, ha nem úsznak ki a fejemből). Nem nagyon szoktam elemezgetni őket, csak akkor nézem meg az Álmoskönyvben, hogy mit jelent egy-egy motívum, ha többször felbukkan. Mindenesetre álmomban sem gondoltam volna (hah!), hogy ennyire el fog kapni a történet atmoszférája. Ahogy a folyosót, az ajtókat leírta, no meg magukat az álombéli jeleneteket, az frenetikus volt, nagyon élveztem, és csak úgy faltam a lapokat. Érdekes gondolatmenet, hogy hatalomra tehet szert az ember, ha beleleshet mások álmaiba. Azonban persze ott van az ellenérv, hogy nem túlzottan etikus dolog ez, hiszen mégiscsak az ember intim szférájába hatolnak így be. Mindezek ellenére, ha lehetne, én biztos kipróbálnám, bár utána tuti lenne egy kis lelkiismeret furdalásom, de a kíváncsiságom legyőzné az észérveket. 

Kerstin sose okozott eddig még csalódást humor terén, ez szerencsére itt se változott meg. Rengetegszer hangosan felnevettem, olyan szövegeket nyomtak le, hogy csak néztem. Ez pedig nagyon nagy szó, mivel sok olyan könyvet olvastam, amiből hiányoltam a sziporkázó párbeszédeket és gondolatokat, ebben viszont bőven volt. 

Ami kicsit zavart, az az volt, hogy túlságosan Young Adult könyvre sikeredett, Kerstin nem nagyon akar kitörni a szokásokból. Nyilván itt is szerelem szövődik, de nekem ez túlságosan instantra sikeredett, és olyan logikátlanra. No, meg a kettejük közötti kommunikáció néha elég érdekes volt, el lett fojtva némely vitacsíra. Mármint, az újdonsült barátnőd az egyik barátodat kritizálja, és te meg körülbelül semmit nem kontrázol vissza? Nem éppen valóságszagú. 

A másik ilyen vonás, az a Silber lányok és az anyjuk új barátja közötti kapcsolat. Értem én, hogy unják már a folytonos költözést, és herce-hurcát, de lehetnének kicsit empatikusabbak. Ugyanez igaz Florence-re is, aki idősebb lévén hisztisebben viselkedett az elején, mint a jóval fiatalabb Mia. Szerencsére aztán valamennyire megemberelte magát a végére, de azért hagyott némi kivetnivalót maga után. (Direkt nem írtam le, hogy ki az a Florence, egy enyhe spoilert okozna, szóval, ha jót akartok, nem néztek utána.)

Összességében egy kellemes, magával ragadó, jó pár imádnivaló karaktert felsorakoztató trilógiakezdő könyvről van szó, és örülök, hogy itt van mellettem a következő rész! Egyébként meg, mindhárom kötetnek olyan csodaszép borítója van, hogy csak ámulok és bámulok. Illetve magának a könyvnek is rendkívül jó a minősége, a fejezetek elejét pedig minták díszítik. Azoknak ajánlom, akik egy könnyed, humoros fantasyra vágynak, nem fognak csalódni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése