2017. október 12., csütörtök

Mini könyvértékelések #5


Vannak olyan könyvek amelyek nem érintenek meg annyira, hogy egy egész bejegyzést szenteljek nekik, vagy pedig egy sorozat sokadik részei, így nem tudnék olyan sokat írni róluk spoiler mentesen. Ekkor veszem igénybe a mini könyvértékelés opciót, ami egy középút a rengeteg szöveg és az említés hiánya között.

Az első ilyen Gayle Formantől az Engedj el.

Az az igazság, hogy nem tudom mit írjak erről a könyvről. Nem volt rossz, sőt! Forman stílusa még mindig remek, de nem űberelte az Itt voltamot. Ez az első felnőtteknek íródott könyve, és sokszor olvastam, hogy fiatalként unalmasnak fogom találni, azonban ez szerencsére nem történt meg. Egy percig nem volt üresjárat, minden kis részlet érdekes és fontos volt. Az „ott hagyok csapot-papot” nem csak az egyedüli aspektusa a könyvnek, azonban mivel a fülszövegben sem derül ki, én se szeretném megemlíteni, mivel elég fontos dologról van szó. A lényeg, hogy itt is jelen volt a nyomozás motívuma, csakúgy mint a fentebb említett könyvében. 
Ezzel semmi baj nincsen, hiszen gondoltam, hogy nem csak a családjának az otthagyásáról lesz szó. Amiért inkább levontam egy csillagot, az a vége. Nagyon idegesített, hogy csak úgy befejezte a sztorit, én még olvastam volna. Bár azért bennem van az az érzés, hogy legalább nem csillámokkal és tűzijátékkal lett vége, hiszen így valamennyivel reálisabb lett. De ami még bökte a csőrömet, hogy nem ébresztett bennem fel semmit… Mármint nyilván nem én vagyok a célközönség, de hiányzott belőle az, ami az Itt voltamban benne volt – hogy rengeteget gondolkodjak rajta. 
Ezektől eltekintve egy egyszer olvasós, jó könyvnek tekintem, ami lehetett volna erőteljesebb.
~
~
A második pedig Az álmok második könyve.

Úgy érzem, új kedvenc trilógiát avathatok (bár nem szeretek előre inni a medve bőrére). Ennyire már régen fogott meg egy könyv, konkrétan egy betűnyi üresjáratot nem éreztem, minden szavát csak úgy ittam, és nem is tudtam abbahagyni az olvasását. Most még izgalmasabb volt, a vége fele konkrétan annyira izgultam, mintha én is ott lettem volna abban a szituációban. Kerstin humora most is remekelt, ismét meg tudott nevettetni több alkalommal is. Kicsit jobban megismerhettek az új családot, bekerült a képbe a nagyi is, akit természetesen Livékkel együtt utálok. Igazi hárpia. 
Liv és Mia testvéri szeretete pedig példás, mindent megtesznek egymásért, érződik az óriási szeretet. A bandából most kiesett Jasper, mert ő Franciaországba ment erre a félévre, szóval szerencsére nem kellett az ő hülyeségeit hallgatnom. Ez mindenképpen pozitívum volt. 
Henry-hez valamennyire közelebb engedett az írónő, bár nem vitte túlzásba az információ szolgáltatást… Grayson pedig még mindig kedvenc, ő a legfelnőttebb a csapatból, imádom, hogy milyen odafigyelő, és etikus. Livet most is imádtam, s nagyon örülök, hogy E/1-ben íródott, mert egy élmény az ő gondolatait olvasni. Megismerhettük Mia komolyabbik oldalát is, egy bizonyos esemény hatására. Meglepődtem, hogy milyen komolyan és éretten tud viselkedni, ha a helyzet úgy kívánja. 
SPOILER Arthur meg! Úgy tudtam! Annyira éreztem már az első részben, hogy ferde jellemű… De itt vált igazán rohadékká. Anabel meg… ijesztően rá tud tapintani mindig a lényegre, eléggé tartanék tőle. Kiváncsi vagyok, hogy vajon összefognak-e, és ha igen, akkor vajon Anabel mit tervez miután elintézték Arthurt. 
A befejező részben meg ki fog derülni Secrecy kiléte is, biztos vagyok benne, hogy ott is nézni fogok, mint borjú az újkapura. Persze van tippem, de hát meglátjuk mennyire lesz helytálló. SPOILER VÉGE
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése