2017. október 18., szerda

Az álmok harmadik könyve

Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.

Először is: hazudott Henrynek.

Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.

Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.

Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…

Magam is meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan ledaráltam ezt a trilógiát. Október elsején kezdtem el az első részt, a harmadikat pedig ma, azaz október 18-án fejeztem be. Milyen jó döntés volt, hogy kézbe vettem, mivel igazán a szívemhez nőtt mind a történet, mind pedig a szereplői. 

Mielőtt belemennék a könyv elemzésébe, először a sorozatot szeretném kicsit értékelni összességében. Mindhárom könyv rendkívül igényes, már maguk a borítók példaszámba mennek, azonban ezen túl még rengeteg ábra található a fejezetek elején, illetve csak úgy random módon is. Ezek nagyon feldobták a kinézetet, folyton gyönyörködtem bennük. 

A humor mindhárom kötetben jelen volt, és rengetegszer felnevettem olvasás közben. Mondjuk ez nem volt meglepetés, mert az írónő az előző trilógiájában is megcsillogtatta a vicces oldalát. De itt még élvezetesebb volt (bár hiányzott Xemerius). 

A történet alapja is remek, sőt briliáns, egy élmény volt Livékkel együtt sétálni a folyosón, az ajtókat nézegetni, és időnként belépni más ember álmába. 

Sajnos van pár negatívum is. A fordítást néhol furcsálltam, nem értem, hogy miért nem lehetett lefordítani például azt, hogy best man és bride's maid (ráadásul nem is helyesen írták le, mert hiányzott az aposztróf a bride után.) Illetve, nehéz lett volna sorry helyett bocsit írni? Nem tudom megérteni, hogy egy magyar nyelvű könyvben miért kellett meghagyni pár angol szót, amikor semmi akadálya nem lett volna annak, hogy lefordítsák. 

Nem tudom, hogy szokás, de igazán örültem volna párszor egy-egy lábjegyzetnek, amikor Lottie éppen valami ínycsiklandó süteményt készített, mert soknál fogalmam sem volt, hogy miféléről van szó. 
Ennyit jegyeznék meg a sorozat egészéről, most pedig jöjjön maga a finálé!

Először a negatívumokra koncentrálnék, mert sajnos nem nyűgözött le teljes mértékben. Az első dolog, amin kikerekedett a szemem, az a szüzesség kezelése. Liv úgy érzi, hogy mivel még nem volt senkivel, ettől ő gyerekesebb és éretlenebb. S annyira belelovalja magát ebbe a témába, hogy maga alatt vágja a fát, és bekerül a hazugságok hálójába. A másik dolog, amit utálok, az a hazudozás egy kapcsolatban. Úgy leordítottam volna a fejét, hogy szedje már össze magát, és kezdjen el végre gondolkodni. Rendben van, hogy tinédzserről van szó, és a diáktársak általi nyomás magas, de akkor is. Nem hinném, hogy ezt még erősíteni kellene a fiatalabb olvasókban, főleg, hogy a könyvben senki nem magyarázta el neki, hogy milyen rossz is ez a felfogás. Nem a romantika viszi a hátán ezt a sorozatot, annyi szent. Őszintén szólva, ha nem lett volna benn, annak csak örültem volna. Vagy ha legalább normálisan lett volna ábrázolva. 

A második, és egyben végső ellenérzésem a végével keletkezett. Szerintem kicsit túl hamar lett vége. Adott két "fő gonosz", abból az egyiket zseniálisan rendezték le, de komolyan, azt a részt imádtam benne. Szépen be volt vezetve, jól lett kivitelezve. Viszont, a másik számomra túl egyszerű lett, nem éppen reális, pontosabban elképzelhetetlen. Ilyen pálfordulás ilyen rövid idő alatt nem létezik. 

Áttérve a pozitívumokra, Secrecy kilétét ki is találtam, meg nem is. Nagyon cseles megoldás volt! 
A karakterek egyértelműen a húzóerői a sorozatnak. Bár Liv kicsit idegesített az utolsó kötetben, azért szerencsére megmaradtak a humoros gondolatai, a lelkessége és a kitartása, így sokáig nem tudtam haragudni rá. A húga, Mia az eddigi legkedvencebb kishúg, akiről valaha olvastam! Imádtam - szókimondó, okos és roppant vicces. Simán el tudnék képzelni egy spin-off sorozatot, amelyben rejtélyes eseteket göngyölít fel. Fiúkból Grayson maradt az örök favorit! Levett a lábamról a személyiségével, tökéletesen ellensúlyozza a többiek szeleburdiságát. Henry-t azóta se tudom hova tenni, szerintem kicsit laposra sikeredett az ő karaktere, nem igazán ismerhettük meg.

Összességében igazán örülök, hogy elolvastam ezt a trilógiát, mert nagyon a szívemhez nőtt. Olyannyira, hogy megrendeltem az egészet, így bármikor újra fogom tudni olvasni. Elképzelem, hogy amikor szívfájdalmak gyötörnek, megsütöm Lottie vaníliás kiflijét, s a sütemény majszolása közben a két Silber testvér sziporkázó párbeszédeit olvasva egyből jobb kedvre derülök. Igaz, hogy az utolsó kötettel voltak kifogásaim - a romantikus kapcsolat ábrázolása és a befejezés elkapkodása -, de szerencsére pozitív érzésekkel tudtam becsukni a könyvet.
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése