2017. szeptember 7., csütörtök

Mini könyvértékelések #3


Vannak olyan könyvek amelyek nem érintenek meg annyira, hogy egy egész bejegyzést szenteljek nekik, vagy pedig egy sorozat sokadik részei, így nem tudnék olyan sokat írni róluk spoiler mentesen. Ekkor veszem igénybe a mini könyvértékelés opciót, ami egy középút a rengeteg szöveg és az említés hiánya között.

Az első ilyen a Fairest (The Lunar Chronicles 3.5)

Mivel ez egy kiegészítő kötet, ezért nem kötelező elolvasni, ahhoz hogy haladni tudj a sorozattal, de én nagyon örülök, hogy mégis megtettem. Ezáltal jobban meg tudom érteni Levana személyiségét, hogy miért olyan, amilyen. Egyébként is imádok mostanában gonoszok háttérsztorijáról olvasni, úgyhogy egy legyet ütöttem két csapásra. A kötet elején Levana még csak 15 éves, de már érezni, hogy nem egy jámbor Hugrabugos szende lánykáról van szó. Amit művelt Winter apjával… ahhoz azért egy ferde, romlott személyiség kell. Mondjuk az elején még éreztem, hogy nem velejéig gonosz, mert volt pár humánus megmozdulása, de aztán, ahogy haladtunk előre, úgy ment át őrült nőszemélybe. Mondjuk a testvére, Channary hosszakkal lekörözte, ilyen pszichopata lányról is rég olvastam. Szóval volt kitől ellesnie, na. 
Egy dolog biztos: Levana rendkívüli királynő, szerintem ő erre termett, nagyon képben van a politikával, érdekli az országa. Sőt, ő igazából csak az országát szereti, azért képes lenne bármit feláldozni. Ez azért becsülendő benne. 
Egy kis szeletet kaphattunk Selene-ből és Winterből is, bár tényleg nem lett túlzásba véve. 
Mindent összevetve, minden rajongónak ajánlanám, szerintem érdemes elolvasni, s nem is hosszú kötet.
~
~
A második pedig az A Gathering of Shadows (Shades of Magic 2.)


“What have I missed?” 
“Nothing, yet.”

Ez a két mondat tökéletesen összefoglalja a legnagyobb bajomat ezzel a könyvvel. Mert igazán jó dolog, amikor csak sodródunk az árral és semmi nem történik, de itt sok volt az üresjárat, nagyon sok! Folyton elkalandoztam, mert őszintén szólva nem feltétlen az érdekelt, hogy a JózsiPistinek milyen kalapja, kabátja van stb. Az rendben van, hogy még többet kaptunk a világból, de, hogy 300 oldalba teljen, amíg eljutunk az Element Gamesig, az már kicsit túlzás. Az előző kötettel is az volt a bajom, hogy lassan indult be, de miután beindult, élveztem olvasni, meg nem kellett rá több száz oldalt várni, mivel alapból csak 300 oldal körüli volt. De itt? 510 oldalt nagyon zanzásítva össze lehetne foglalni egyben. Vagy félben.

Amik nagyon sokat dobtak az oldalszámon, azok Lila egoista eszmefuttatásai… Esküszöm, amikor ennek a csajnak a szemszögéből olvastam, kedvem lett volna fejbevágni egy kulaccsal (vagy bármivel). Eddig abszolút kedveltem őt, mondjuk az elsőben értelemszerűen nem is szerepelt annyit, mint itt. De amikor már huszadszor olvasom azt, hogy I am one of a damned kind, meg hogy She was a natural, akkor már kezdett felmenni bennem a pumpa. Annyira, de annyira utálom az egoista főszereplőket, főleg, ha nem bizonyítják a hű de nagy intelligenciájukat, csak fejjel mennek a falnak. Mert, hogy Lila nem ám a józan észre hallgat, neki kaland kell, neki adrenalinlöket kell! Az nem zavarja, hogy ezzel hatalmas gőzölgő kakikupacot kever, áh miért is? Ő Delilah Bard, ő nem olyan, mint a többiek. Kár, hogy nem látjátok, ahogy füstöl a fejem, mert esküszöm annyira felidegesített, hogy az hihetetlen. Nem véletlen, hogy több, mint egy hónapba tellett befejeznem.

Amiért megkapja a négy csillagot, az az utolsó 100 oldal; Schwab írásmódja, illetve Kell, Rhy és Alucard karaktere miatt van. Ez a nő tényleg tud írni, ez nem vitás, igencsak élvezetesen szövi a szavakat. Rhy-t én folyton ölelgetném, annyira megszerettem! Imádom a kapcsolatát Kell-lel, színtiszta szeretet az, ami közöttük van. Alucardot is sikerült megkedvelnem, tetszik a személyisége. Sajnos túl sok Lila volt ebben a kötetben, én inkább a fiúk szemszögéből olvastam volna többet, mert azokat élveztem. 
Schwab meg kegyetlen, amiért berakott egy ekkora függővéget!
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése