2017. szeptember 22., péntek

A szolgálólány meséje

A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… 

Hogy mi a legijesztőbb ebben a regényben? Az, hogy van valóságalapja. Még, ha nem is ennyire radikálisan, de a szexizmus ma is jelen van. Van a bóknak álcázott fajta; a nők alábecsülése; a diszkrimináció; a szőke nős viccek, és még megannyi más. S akkor még nem is említettem a legalját, a konkrét erőszakot. Egyszóval, hiába élünk egy elvileg modern 21. században, temérdeken megragadtak a múlt évszázadok szintjén. Bár alapból szörnyű, hogy egyáltalán kifejlődhetett ilyen jelenség, akármelyik korról is beszélünk. Még mindig léteznek hasonló társadalmak, elég ha az arab térségre, vagy a fejletlenebb afrikai országokra gondolunk. Ott tizenévesen hozzáadják a lányt valakihez, nem tanulhat, nem csinálhatja azt, amit szeretne - más által meghatározott életet él. Hiába vannak álmai - sutba kell dobnia őket emiatt az undorító rendszer miatt. Pedig lehet, hogy olyan tetteket vinnének véghez, amelyek előrendítenék az emberiséget, de soha nem tudhatjuk meg, mert lánynak születtek. 

Az első, és legszembetűnőbb dolog a szolgálólányok neve, pontosabban inkább annak a hiánya. Mikor bekerülnek egy Parancsnok házába, akkor az ő nevük után tesznek egy birtokos jelzőt (Fredé, Glené, Wrené), ezzel pedig máris jelzik, hogy hogy tekintenek rájuk - tulajdonként. 

Nem sok lehetőség közül választhatnak a nők, mivel mikor átvette a hatalmat ez a vallási fanatista, szexista bagázs, megtiltották számukra a dolgozást. Lehet valaki Feleség, Gazdasszony, Szolgálólány, Nemnő - igazából egyre megy, mindegyikük szenved. Nemnőnek akkor titulálnak, ha nem tudsz szülni, vagy mondjuk elkövettél valamit a rendszer ellen - magyarul ha egy szemernyi ellenállást is látnak benned (erről egyébként eszembe jutott a litván értelmiségiek kiűzetése Szibériába, ott is a veszélyt látták bennük, nem akarták, hogy megdöntsék a hatalmat, így likvidálták őket...), s ilyenkor száműznek, hadd dolgozz halálos gázokkal meg hasonló legkevésbé se humánus dolgokkal - ennek a vége a szenvedéssel teli halál lesz. 

Az az igazság, hogy a szereplőket nem igazán tudtam megismerni, csak a jéghegy csúcsát láttatta az írónő. Azt hittem, hogy lesznek pálfordulások, de aztán rájöttem, hogy az nem lett volna ennyire hű, ennyire igaz ábrázolás, így megelégedtem ezzel. Hiszen ez nem egy szokványos könyv alapból sem. Fredé tényleg úgy mesél, nem véletlen az a címe, hogy A szolgálólány meséje. Ez egyébként meglepő megoldás volt, s eleinte kicsit össze is voltam zavarodva, mert annyira egybeolvad a múlt és a jelen, hogy néha nem tudtam éppen melyik idősíkban vagyunk. Aztán persze idővel megszoktam, és még előnyére is vált a történetnek. 

A társadalom ábrázolása viszont rendkívül éles szemű és kifejtett volt, ami mondjuk a vérnyomásomra nem volt éppen jó hatással, mivel roppant módon felidegesítettek az álszent szentfazekak, meg a férfiak. A nők egymást porba taszították, a férfiak meg csak szimplán undorítóak voltak. Még a Parancsnokban is nagyot csalódtam, akiben azt hittem megvan az empátia egy halvány szikrája. A nők meg ahelyett, hogy segítettek volna egymáson, inkább még bonyolultabbá tették egymás életét - mármint értem, hogy a Feleségek elítélik a Szolgálólányokat, mert hát mégis az ő férjükkel hálnak, de nem igazán gondolnak bele, hogy ezeknek a lányoknak nincsen más választásuk. No, meg az áldozathibáztatás itt felsőfokon megy... Nem nagyon akarom kifejteni, de borzasztó volt, miket hordtak össze.

Azért is volt egyedi ez a könyv, mivel itt nincs megoldás, nincs feloldozás, és ettől roppant módon elszoktam, hiszen szerintem a legtöbben hozzá vagyunk szokva a happy endes történetekhez. Elég rég olvastam olyat, amelynek ilyen kétséges, ködbe burkolózó, frusztráló vége lett volna. Mindenesetre úgy gondolom, hogy tökéletes megoldás született, másképpen nem lett volna ennyire "igazi". 

Összességében: nagyon is megértem, hogy miért került fel az 1001 könyv listára, teljes mértékben megérdemelte. Az írásmódja példamutató, a történet folyása érdekes - hiába nincsenek benne nagy történések, fenn tartja az érdeklődést -, társadalomábrázolása valami zseniális. Egyedül a karakterek kifejtésének a hiányával volt gondom, de mint azt fentebb kifejtettem, talán jobb is volt így. Érzékenyebb lelkűeknek nem tudom mennyire ajánlom, mert azért kicsit befeketítette a lelkemet, mint a korom, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Én még a sorozatra is kíváncsi vagyok, remélem az is elnyeri a tetszésemet. 
~

6 megjegyzés:

  1. Sok bejegyzést olvastam már erről a könyvről, de a tied meggyőzött, hogy érdekel és érdemes elolvasni :)

    VálaszTörlés
  2. Valóban nem spoileres, de azért nem bánom, hogy csak most olvasom el :) Valóban jó kis értékelés!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik az értékelés. Habár olvastam a könyvet (és a sorozat után nem lett a szívem szép szerelme), mégis segítettél egy kicsit máshogy ránézni. Igazad van, megérdemli a helyét az 1001... listán!

    VálaszTörlés