2017. augusztus 3., csütörtök

A hollófiúk


Nem látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. 
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. 
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. 

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. 
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Hol volt A hollófiúk egészen eddig? Csodálkozva vettem észre, hogy az első magyar kiadás már 5 éves, én meg csak nemrég fedeztem fel. Pedig milyen nagyot hibáztam volna, ha soha nem olvasom el, mert akkor egy remekül kidolgozott fantasy könyvet nem ismertem volna meg.

A történet erősségét számomra a misztikussága és a szereplők tették ki. Adott négy fiú, akik ugyanabba az elit iskolába járnak - ők a hollófiúk. Gansey a csapat lelke, ő az, aki legrégebbóta a Ley-vonalak kutatásának szentelte szabadidejét, s ebbe vonta bele barátait is. Családja dúsgazdag, így elég sok mindent megengedhet magának, de pont emiatt is nagyon nagy rajta a nyomás, hogy bizonyítson. Ronan a rosszfiú, akinek szarkasztikus beszólásain mindig nevettem. Ő tipikusan az, aki keménynek mutatkozik, de némely eseménynél akaratlanul is megmutatja, hogy nem csak magára gondol, hiszen a végsőkig megvédi barátait. Adam a kakukktojás a csapatban, ugyanis ő szegény családból jött, de ösztöndíja révén tanulhat ebben a drága iskolában. Nekem kicsit hasonlított emiatt Ron Weasleyre, mivel mindkettejüket érzékenyen érintik az anyagiak, egyikőjük se szerette, ha valaki úgymond adományból akart nekik valamit venni. S végül megismerhetjük Noaht, aki nagyon csendes, visszahúzódó fiú. Az ő nyomozói csapatukba száll be Blue, aki egy kaotikus otthonban él - nőrokonai mind Látók, ő pont nem. Ez persze kicsit zavarja a lányt, így megörül, amikor azt érzi, hogy rá is szükség van. 

A cselekmény szerintem pont kellően volt izgalmas, Maggie jól porciózta a leíró részeket és a párbeszédeket is. Több nagyobb csavart is tartogatott a tarsolyában, volt amire rájöttem, és volt, aminél kikerekedett a szemem. Engem már az elejétől kezdve elvarázsolt, nem kellett száz oldalakat várnom, hogy beinduljon a sztori. Érdekes az alapkoncepció is, a kutakodás a Ley-vonalon eltemetett walesi király után. 

Blue családja is megér egy misét - megismerhettük Maurát (Blue édesanyját), Callát, Persephonét, Orlát és a legérdekesebbet közülük: Neeve-t. Utóbbira nagyon kíváncsi vagyok, mert igencsak elvarratlan maradt az a szál, ami nem is meglepő, mivel sorozatról van szó. Egytől egyig különös nőszemély, mindegyiket meg sikerült kedvelnem. 

Az tetszett a szereplőkben, hogy az elején mindegyikről megvolt a magam véleménye, aztán szép lassan - ahogy egyre jobban megismerhettem őket, több információt kaptam róluk - megváltozott mindről. Sajnos Adam a negatív irányba ment el számomra, főleg a legvégén, ott kihúzta a gyufát. Sajnáltam őt, de nem tudtam megérteni. Gansey bebizonyította, hogy neki a barátai fontosabbak, mint a mániája a Ley-vonalakkal, nagyra becsültem. Ronan, óh Ronan. Hogy én mindig a hozzá hasonló rosszfiú-de-mégse karakterekbe zúgok bele! Tudtam volna neki taslit adni pár tette és beszólása miatt, de aztán mindig bebizonyította, hogy nem olyan fekete-fehér, mint amilyennek mutatni akarja magát. Noahval végig semleges maradtam, se nem utáltam, se nem kedveltem, mondjuk ez a történet alakulása miatt érthető. Blue személyisége pedig elsőre megfogott, kedveltem, mert nem egy arrogáns, picsogó, idegesítő perszóna, hanem egy bátor, belevaló csaj, akit nem ejtettek a feje lágyára. 

Összegezve: az alapkoncepió telitalálat, a stílus magával ragadó, a szereplők hús-vér alakok, a cselekmény egyensúlyban van - se nem olyan pörgős, hogy ne tudd követni, se nem olyan lassú, hogy bealudj rajta. Első kötetként pedig szerintem pont elég mennyiségű információt kaptunk, hiszen azért van még három része, hogy még inkább belemerülhessünk ebbe a világba.
~

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett! Tényleg fantasztikus könyv. Adam nálam is kihúzta a gyufát és szerintem a jövőben sem fogom már annyira bírni, mint az elején de aztán ki tudja... A végét értetted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legeslegutolsó mondatra gondolsz? Mert ha arra, akkor nem. :D De azt olvastam, hogy az a második részben fog kiderülni.

      Törlés
    2. Nem nem arra gondolok az Álomrablók cím meg az itt ott látott információ morzsák alapján tudom, hogy arra csak a következőben lesz válasz. Azt nem értem, hogy egyik pillanatban minden rossz, meg izgalom, tetőpont erre a következő fejezetben meg hopsz vége is! Hogy a csudába oldották meg?

      Törlés