2017. július 26., szerda

Top 5 Wednesday #14


Sziasztok!

Meghökkenve vettem észre, hogy ez már az utolsó júliusi T5W bejegyzés. Nagyon gyorsan elsuhant ez a hónap is, nem győzöm kapkodni a fejem. Ma öt olyan sorozatot mutatok be, amely könyvről könyvre egyre jobb lett. Örülök, hogy csak ennyit kell összegyűjteni, mert több nem is jutott az eszembe. Most szerencsére tudtam őket rangsorolni, kezdem is az 5. helyezettel.

5. Időtlen szerelem 
A trilógia egyértelműen felértékelődött, amikor Xemerius megjelent a második könyv elején. Legeslegkedvencebb karakterem benne, és kompenzálta Gwendolyn idegesítő személyiségét. Ezen kívül is fejlődött, hiszen izgalmasabbak, összetettebbek lettek a könyvek.

4. Percy Jackson és az Olimposziak
Minden kötettel egyre jobb és jobb lett ez a sorozat! Ahogy egyre jobban megismertük a karaktereket, más és más kalandokba keveredtek, összekovácsolódtak. Kedvenc részt nem is nagyon tudnék kiemelni, mindegyiket szeretem valamiért. 

3. Üvegtrón
Ez kicsit kakukktojás, mert nem mindegyiket olvastam még (4. volt a legutolsó), viszont annyira meglepett a váltás, hogy azóta is emlegetem. Az első kettő után úgy voltam vele, hogy nem rossz, nem rossz, de úgy annyira nem ragadott magával a sztori. De a harmadik kötet! Az felülmúlta minden várakozásomat, és egyből kedvenccé is avattam. Olvastam sok értékelést, és nagyon érdekes, hogy sokaknak pont az a változás nem tetszett, ami nekem nagyon is. Imádtam, hogy új karakterek jöttek be, kedvencet is avattam közülük (Manon). A negyedik is tartotta a színvonalat, s kíváncsi vagyok, hogy az ötödik mennyire fogja űberelni őket.

2. Harry Potter
Muszáj megemlítenem, hiszen ez az egyik legjobb példa arra, hogy mennyit javulhat egy sorozat. Egészen a negyedik kötetig gyerekkönyvről beszélhetünk, azonban A Tűz serlegével átléptünk egyfajta képzeletbeli határvonalat, főként attól az ominózus esettől kezdve. Megszűnt gyerekmesének lenni, és olyan sorozattá vált, amely az idősebbeknek is jobban bejön. Persze nem azt mondom, hogy az első hármat nem szeretném, de azért elég erős a váltás, jóval "sötétebbek" lettek a következő részek. 

1. Tüskék és rózsák udvara
Szerintem elég sűrűn hangoztatom, hogy az ACOTAR lett az új kedvenc sorozatom, így evidens, hogy ide is bekerül. Engem egyébként már az első résszel megvett magának Sarah, de a második és harmadik könyv erősen lekörözte a kezdő kötetet. Itt is imádom, hogy újabb karaktereket ismerünk meg, akiket annyira megszerettem, hogy nem csoda amiért olvasási válságba kerültem. Lehet, hogy inkább ACOWAR hangovernek kéne hívnom, talán pontosabban visszaadná a valóságot. Rhys is eléggé tehet arról, hogy a második és harmadik könyv még eszméletlenebb, még jobb lett.

Az augusztusi témákat sajnos még nem tudjuk, úgyhogy egy hét múlva meglepetéssel érkezem! 

További résztvevők:

1 megjegyzés:

  1. Xemerius annyira kellett abba a sorozatba! Nagyon jó arc a kis vízköpő :D

    VálaszTörlés