2017. június 21., szerda

Sorozatok #1


Sziasztok!

Remek ötlet pattant ki Réta fejéből, amikor összeírta egy blogbejegyzésbe, hogy melyek azok a sorozatok, amelyeket elkezdett és folytatni is szeretne. S mivel nekem is rengeteg ilyenem van, és már kezd kicsúszni a kezem közül az irányítás, így gondoltam én is összeszedem őket. Így emlékeztetve magamat arra, hogy mielőtt egy 20. sorozatba kezdenék bele, lehet, hogy előtte inkább a megkezdetteket kéne befejeznem.

Kronológiailag fogok haladni, mégpedig visszafele.


1. St. Mary krónikák - The Chronicles of St. Mary's
Egy újabb roppant hosszú sorozat. Ez a legfrissebb, hiszen tegnap fejeztem be az első részt, eddig még csak ez jelent meg magyarul. Egyébként ahogy most nézem, nekem nagyon tetszenek ezek a borítók, örülök, hogy ennyire passzolnak egymáshoz. Milyen szép színkavalkád.


2. Dash és Lily
Nem vagyok benne biztos, hogy kíváncsi vagyok a második részre, de Dash miatt adok neki egy esélyt.


3. Hollófiúk 
Decemberben végre elolvastam az Álomrablókat, jövő február környékén pedig szeretném folytatni is már. Imádom a karaktereket.


4. Caraval
Itt már csak a második, azaz befejező rész maradt hátra, ami majd csak jövőre fog kijönni.


5. Agatha Raisin
Ennek mennyi része van, te jó ég. Én még csak az elsőt olvastam, de most kivettem a következő kettőt a könyvtárból. Igazi mintapéldányai a cozy mystery köteteknek, amelyekben nincs túlzott erőszak, meg durvaság, a krimi szál se olyan jelentős, mint a megszokottakban.


6. Egy sötétebb mágia - Shades of Magic
Már csak a finálé várat magára, jövőre tuti sorra kerül, nem annyira sürgős.


7. Study
A nyár talán legjobb fantasy felfedezése volt a Méregtan. Mindenben megfelelt (mondjuk kedvenccé nem tettem, de 5 csillagot kapott), és szeretném is folytatni, csak elég nehéz beszerezni az amerikai kiadásokat. Magyarul még csak az első rész jelent meg, és mivel borzasztó régen, ezért nem sok esélyt látok, hogy a KMK folytatja.


8. A Vasdruida krónikái - The Iron Druid Chronicles
Egy rész pipa, az eddig magyarul megjelent négyből. Amerikában jövőre jelenik meg a befejező, 9. kötet.


9. Holdbéli krónikák - The Lunar Chronicles
Itt elég jól állok, hisz a nyáron fejeztem be a 3.5 részt, már csak a finálé vár rám (meg egy kiegészítő kötet, de az rövidek). Igencsak hiányozni fog, ha befejezem, viszont másrészről már borzasztóan viszket a tenyerem, hogy vajon mi lesz a vége.


10. A bronzlovas - The Bronze Horseman
Még csak most jelent meg az első rész magyarul, szóval biztos nem fogom kivárni, amíg a többit is kiadják, mert nagyon érdekel, hogy miként fog folytatódni Tatjána és Alexander története.


11. Borbíró Borbála
Májusban olvashattam a Mini-könyvklub keretében, s bár kedvencem nem lett, mindenképpen folytatni fogom. Humoros, egyedi és izgalmas sorozat, ami ráadásul ismerős terepen játszódik, mivel urban fantasyként Budapest a helyszíne.


12. Óz - Oz 
Az az igazság, hogy ennél még én se tudom, vajon folytatni fogom-e. Az év elején lemaratonoztam angolul az első három részt, de azóta pihentetem, mivel túlságosan gyerekkönyv, s nem nagyon tud lekötni. Az első részt nagyon élveztem, mivel amúgy is oda-vissza vagyok azért a sztoriért. A többiben is voltak jó részek, s magvas gondolatok is, de azóta nem éreztem a késztetést, hogy folytassam. (Egyébként tök durva, a 3. részt még csak én csillagoztam molyon. Nem voltam valami bőkezű, csak 3,5-et kapott.)


13. Üvegtrón - Throne of Glass
Itt a 4. részig jutottam el, angolul nem szeretném megrendelni az Empire of Storms-t, mert nem kedvelem a puhaborítású fehér kiadást. Igen, tudom, micsoda problémák, de hát na. Ha lehet válogatni, akkor megteszem. Azonban, tegnap leleplezték az 5/2 borítóját, a Tower of Dawnt, ami meg eszméletlen szép lett, szóval akkor együtt ledarálhatom a kettőt (feltéve, ha a magyar még idén megjelenik). Aelin és társai is már a szívemhez nőttek, szóval örülök, hogy Sarah húzza a befejést, és még több könyvvel és kalanddal lep meg minket. De a hatodik már tényleg a vége lesz, ami 2018-ban fog megjelenni.


14. Ambrózy báró esetei
A Leányrablás Budapesten atmoszférája, cselekménye és karakterei elsőre rabul ejtettek, feltétlenül el fogom olvasni a többi kötetet is. Van mit bepótolnom, most jelent meg egy új kiegészítő kötet is, és ha jól emlékszem, még idén (vagy jövő év elején, nem is tudom már) kijön egy új rész.


15. Magisztérium - Magisterium
Ezzel átléptünk 2016-ba, ugyanis ezt még akkor kezdtem el. Egy sokak szerint Harry Potterre hajazó ifjúsági sorozatról van szó (szerintem nem igazán van bennük közös, max. tényleg annyi, hogy mindkettő bentlakásos varázslóiskolában játszódik), amely egy olyan csavarral kezdődik, hogy főhősünk bármit megtenne azért, hogy ne kerüljön be a mágusképzőbe. Szegény ördög. De nyilván bekerül, és kalandok tömkelege várja. No, meg a befejezése, erős cliffhanger! Bár, úgy tűnik számomra annyira mégse, mivel egy év eltelt és még nem nyúltam a következő kötetért.
Magyarul most jelent meg a harmadik része, angolul a negyedik, s jövőre jön a következő, azt nem tudni, hogy vajon, az lesz-e a befejező.


16. Riyria-krónikák
2015-ben olvastam az első két részét, és igencsak megszerettem, mivel végre találtam egy olyan modern fantasy sorozatot, amiben nem szerepel testi szerelem, viszont érdekfeszítő, mozgalmas és kedvelhető szereplőkkel teli. A folytatása előtt viszont újra kell olvasnom, mert bevallom, nagyjából semmire nem emlékszem a fő történésekből. Nem elsőrangú a prioritás listán, de egyszer mindenképpen be akarom fejezni. Pozitívuma, hogy már magyarul is megjelent az összes rész.


17. Túl a végtelenen - Across the Universe
Magyarul olvastam három éve az első részt, megfogott a címe (egyik kedvenc Beatles dalom, s annyira megörültem, amikor kiderült, hogy nem véletlen egybeesés, hanem az írónőt is a zenekar inspirálta), no meg persze a csodaszép borítója. Ki is vettem a könyvtárból, s szerintem elég gyorsan ledaráltam. Anno így értékeltem: "...Szerethető, ám igencsak tökéletlen karakterek, nagyon élethű világ, cseppet sem kliséken alapuló történet..."
Magyarul még csak az első jelent meg, angolul három, de még nem befejezett. (Ami furcsa, mert a legutóbbi rész 2013-ban jelent meg, szóval nem tudom, hogy mi lesz vele.)


18. Csak egy nap 
Talán ennél vagyok a legközelebb a győzelemhez, hisz már csak a befejező részt kell elolvasnom, hogy kivégezzem ezt a duológiát. A Ha maradnékkal ellentétben itt igenis szimpatikus volt a főszereplő lány. Imádom az utazásról szóló könyveket, a városleírásokat, olyan mintha én is ott andaloghatnék azokon a helyeken. A románc aranyos volt, kellemes, habkönnyű könyv. Ilyen is kell néha.


19. Alice 
Elég fura helyzet állt fenn, mivel ennél a második részt olvastam (Alice Tükörországban), az elsőt még nem. Persze a sztorit ismerem, többször is láttam a Tim Burton készítette filmet, de azért egyszer minimum el szeretném olvasni a Csodaországbant is. Egyébként egyszerű a magyarázata: a 2. része fenn van mek.oszk.hu-n, s mindenképpen el akartam olvasni, de azóta meg lusta voltam kivenni a könyvtárból az elsőt (meg el is felejtettem). 

Én magam is megrökönyödtem, hogy ennyi sorozatot  kezdtem el! S ezen kívül még vannak azok, amelyeket nem is tervezek befejezni, de azokat majd egy másik posztban fogom taglalni, szerencsére abból nincs olyan sok. 

5 megjegyzés:

  1. Még mindig jobban állsz, mint én. Szerintem enyhén sok befejezetlen sorozatom van, amit még azért szeretnék végigolvasni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te nem gyűjtöd össze? Kíváncsi lennék rá :D

      Törlés
  2. Bakker! Az Egy sötétebb mágia nálam ki is maradt! Holnap bepótolom! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, helyes. :D Akkor neked is így 13 lett, nem apróztad el te sem.

      Törlés
    2. Valóban :D és év végére még mennyi lesz... A kárhozott, a Géplélek, a Lépcsők városa, az Emlékek Jordan számara, az Ötödik évszak, a Tövisek hercege mind sorozat és mind tervbe van a közeljövőben :D azt hiszem megszívtam :D

      Törlés