2017. április 19., szerda

A könyvtolvaj


Itt ülök libabőrösen, vörös szemekkel és keresem a szavakat. Az imádott, utált szavakat. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy könyv mire képes, mennyi fajta érzelmet válthat ki az olvasóból. És a legszebb az egészben, hogy mindenkinél máskor, máshogy fog jelentkezni, mert más és más emlékeket fog feleleveníteni. Bennem mélyen megmaradt, hogy első olvasásakor - pár éve - nem itthon olvastam, hanem a kedvenc helyemen, a Balatonon. Akkor is tavasz volt, talán május, csodaszép verőfényes nap, zöld fűvel, kék éggel, kék vízzel. Elsőre is megérintett, de most másodszorra, az évek múlásával még inkább tudom értékelni Zusak már-már poétikus írását. Mert az ő írása az, csodaszép, lenyűgöző.


Ez a könyv nem egy szokványos darab. S ez már akkor kiderül, amikor rájövünk, hogy itt a narrátor maga a Halál. S ezzel szerintem az író véghez vitte a lehető legjobb ötletet, ez megadta a könyv alaphangulatát, és kiemelte a többi könyv közül. Érző lényként ábrázolta, a színek és az emberek szerelmeseként. Csodálatos gondolatokat közvetített az író általa, amik nem hatottak volna ugyanilyen autentikusan, hogyha Liesel szemszögéből íródott volna.

Még nem is meséltem el dióhéjban, hogy miről szól a könyv. A második világháborúban, Németországban vagyunk. Pénzügyi okok miatt Liesel édesanyja nevelőszülőkhöz küldi őt és öccsét. Azonban csak Liesel érkezik meg az új szüleihez, kisöccse nem éli túl az utat. Ez már az első pár oldalon megtörténik, ami azt eredményezi, hogy az olvasó érzi, itt bármi megtörténhet. Ebből (is) kifolyólag érthető Liesel visszahúzódása, amikor bekerül a Hubermann családba. Hans és Rosa Hubermannak két gyereke is van, de ők nem élnek velük, s a könyvben sem jelentek meg sokszor. A Himmel utcában, ahol laknak, sok különc ember is él, velük is megismerkedünk hamar. A legfőbb különc Rudy Steiner, aki hamar Liesel legjobb barátja lesz. Imádtam az ő párbeszédeiket, ahogy folyton Saukerl és Saumensch néven szólongatják egymást. Ezt Rosától tanulja el főhősnőnk, mivel az asszony előszeretettel használ minden mondatához valami "szép, hangzatos" német káromkodást. Ezt a könyvet egyértelműen a karakterek uralják, színesebbé teszik, megszépítik a gonosz, szürke világot.
Annyi mindent lehetett tanulni ebből a remekműből: hogy a barátokra mindig számíthatsz - mint amikor Rudy kimenekítette Liesel könyvét a jéghideg folyóból; emberséget - mint amikor Hans kenyeret adott egy zsidónak; hogy ne ítélj első látásra, mert több van egy emberben, mint azt gondolnád - mint amikor Rosa a sajátos módján győzködött egy utálatos szomszédot, hogy ugyan menjen már be a menedékhelyre; és még sorolhatnám. Ha mindenkibe feleannyi emberség szorulna, mint Hans Hubermannba, az emberiség máris jól járna. Számomra ő lett a kedvenc szereplő, úgy ahogy Liesel számára is mindig ő maradt a Papa.
A történet közepén megjelenik Max, egy zsidó, akit - egy rég tett ígéret miatt - el kellett bújtatniuk a pincéjükben. Természetesen hamar a családba fogadják, Liesel az ő személyében egy újabb olvasó partnert talál.
A könyv címe a könyvtolvaj, ez pedig végigmegy és egybeforr a történettel, hiszen a részek címei az ellopott könyvek címei is egyben. Liesel a könyv elején még nem tudott olvasni, míg a végére már elszakadni nem tudott a szavaktól. Menedéket, új esélyt, reményt adtak neki egy szörnyű világban.
Eddigi olvasmányaimhoz nem hasonlítható, különleges könyv volt ez, amelynek a szereplői annyira hozzám nőttek, hogy csak úgy sajgott a szívem a végén. Még a Halált is megsajnáltam. Ami azért ugye nagy szó.
~

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép értékelés lett! Különösen az a gondolat tetszik, hogy Liesel a könyv végére már nem tudott elszakadni a szavaktól és menedékre talált bennük!

    VálaszTörlés